Mikulásműsorok

A Mikulás műsor egy igények szerint kialakítható program az ünnepségeken. Kérhetők 1 órás műsorok is de egyéb igényeket is figyelembe veszünk. A műsorban szerepelhet bűvész, gitáros, bohóc és természetesen a végén a mikulás kiosztja az ajándékokat. A jelmezekből jó minőségű valósághű mikuláskosztümöt használunk. Különböző télapó programok és foglalkozások is igénybe vehetők.

Minden gyerek számára tartalmas kikapcsolódást és örömet visznek mikulásaink.

Mivel nagy az igény a Mikulásokra érdemes korán gondolkodni és időben lekötni programjainkat, hogy biztosan legyen szabad kapacitásunk és tudjuk biztosítani az igényelt programokat. Ez mind a színpadi és mind a nem színpadon zajló programokra egyaránt igaz. Sokszor már november közepén elfogynak a Mikulásaink.

 

Mikulás fogalakozások

Kérhető Mikulás foglalkozás ahol a gyerekekkel közösen játszunk (pl: rajzolgatunk velük, mesét olvasunk) de akár dalokat is énekelhetünk közösen. Nagyon jó elfoglaltságot nyújtó programunk, amiben a gyerekek figyelmét a mikulás teljesen leköti.

Minden gyerek örömmel fog visszaemlékezni arra a napra, amikor a mikulással közösen csinált valamit.

 

 

Mikulás program
Mikulás műsor

Mikulásműsorok bűvésszel

Azokban a Mikulásműsorokban ahol egyéb program is helyet foglal mindig nagyobb az öröm és a szórakozás. Az egyik kedvenc mikor egy bűvész mutatványaival és varázslataival kápráztatja el a gyerekeket majd a végén megérkezik a télapó és kiosztja a megérdemelt ajándékokat.

A gyerekek énekelnek, verset mondanak a télapónak, aki végül nem megy el ajándékok nélkül. A műsor fél órás bűvészprodukciót tartalmaz és az utána következő ajándékosztást.

Igény esetén kérhető animátor krampuszként vagy manóként egyaránt.

 

Mikulásműsorok

A mikulás műsor részeként 25-30 perben a Mikulás (és a krampusz ha igény van rá) a tradicionális hagyományoknak megfelelően meghallgatja a gyerekeket majd csomagokat oszt. Lehet igény szerint a klasszikus ajándékkiosztó előtt bohóc vagy bűvészbemutatón is ami a mikulás műsor hangulatát még jobban feldobja.

 

krampusz mikulsá műsor
Mikulás műsor